7+1 tipp menyasszonyoknak

MINDEN MENYASSZONY ÁLMA – A STRESSZMENTES ESKÜVŐ

A kislányok – meg a nagyok is 🙂 – arról álmodnak, hogy egyszer majd menyasszony lesz belőlük, és eljön értük a délceg herceg fehér lovon… Bár kicsit(?) szirupos ez a kép, de mégis ott motoszkál a legtöbb kislány, majd nagyobb lány, végül pedig felnőtt nő fejében. Aztán eljön az a bizonyos herceg is – persze a legritkábban fehér lovon-, és elérkezik az esküvő megszervezésének családot, embert és párkapcsolatot egyaránt próbára tévő feladata.

Stresszmentes menyasszony? Boldog vőlegény!

Na igen, esküvőt szervezni nem könnyű dolog. Egy kis lazaság, humor, önkontroll, szeretet azért sokat segít, de kellő rutin, hidegvér és szervezési készség hiányában sajnos akár rémálommá is válhat ez a csodás nap, túlnőhet a képességeiden, és talpig stresszben fürödve összeomolhatsz, vagy „menyasszörnyként” zabálhatod fel szeretetteljes kapcsolataid utolsó morzsáját is… És életed legemlékezetesebb napja nem a boldogságtól, hanem a csalódottságtól lesz emlékezetes…

Kedves Menyasszony, Vőlegény! Semmi para, van megoldás…

Rendezvényünk éppen azt a célt szolgálja, hogy amellett, hogy ezen a csodás helyen jól érzitek magatokat, egyben segítsünk is Nektek, hogy hova és kikhez fordulhattok, mire figyeljetek, hogyan készüljetek fel, hogy végül örömteli, nyugodt, felejthetetlen esküvőtök legyen.

7+1 tipp az esküvői katasztrófák elkerüléséért

Sok rémtörténet kering netszerte arról, hogy milyen katasztrófák üthetnek be egy esküvőn. Az elcserélt (Balatonba esett, kutya által elvitt, stb…) gyűrű esetétől kezdve a lefulladó menyasszonyi autón át egészen a dadogó szertartásvezetőig minden előfordulhat. De kellő körültekintéssel elérheted, hogy ez Veled ne történjen meg!

Fogadd szeretettel tippjeinket, hogy mire figyelj, mivel foglalkozz (mivel ne) és minden rendben lesz!

1. tipp: ÉLD VÉGIG BOLDOGAN AZ ESKÜVŐD SZERVEZÉSÉT!

Azon kívül, hogy egy egész iparág lesi minden kívánságodat, a legtöbbet úgy teheted magatokért, ha a szükséges mértékben jó előre felkészülsz, hogy tudj dönteni, mit is szeretnél valójában (nem mit erőltetnek rád!), mit vagy képes Te magad megoldani és mik azok a dolgok, amiket mindenképpen érdemes kiszervezned…

Legyen boldog élmény már az előkészület is, izgatott jövőbetekintés, készülődés, olyan feladat, ami tökéletes alkalom arra, hogy kiéld a vágyaidat és megmutasd magad, örömforrást és semmiképpen ne feszültséget jelentsen!

Azt mondom, légy határozott, add önmagad, a saját (és ne mások) álmait váltsd valóra, találd meg a stílusod, a helyet és embereket, ahogy és akikkel jól érzed magad. De mindenek előtt találd meg a boldogságot, ha már a párodat megtaláltad… Az meg már csak rajtad múlik, hogy ettől a nehezén már túl vagy, vagy még csak most jön a neheze…

Neked ajánljuk:


2. tipp: KERESD MEG IDŐBEN A NEKED IDEÁLIS HELYSZÍNT!

A nektek megfelelő, stílusotokat, igényeiteket tükröző, a programokat, vendégsereget kiszolgálni képes, a szolgáltatásokat profin, megbízhatóan biztosító helyszínen nagyon sok múlik, mondhatni ennek megtalálásával kezdődik minden.

Kétféle módon is maradandó élményt jelenthet a megfelelő helyszínválasztás:

1. lehet attól jó, hogy most az esküvőd alkalmával – költséget nem kímélve – egészen pazar, különleges helyen bulizhatsz, ahová egyébként a hétköznapokban nem (vagy nem gyakran) jutsz el. És ez az exkluzivitás hozzátesz az örömötökhöz…

2. vagy úgy is jó lehet, hogy – függetlenül a pénzben kifejezhető értéktől – nagyon jól reprezentálja mindazt az értékrendet, gondolatkört, amik valójában Ti vagytok…

A hivatalos procedúra mellett ma már szívesen tartják nem csak a vacsorát, de már eleve a szertartást is a párok sokkal egyedibb, exkluzívabb helyszíneken. Legyen szó egy mesés tó partjáról, erdőről, egy hangulatos pajtaesküvőről, esetleg egy varázslatos kastélykertről, vagy modern, bulis rendezvényhelyszínről, mind-mind jó választás lehet ahhoz, hogy ott töltsd el életed egyik legboldogabb napját! Ha valamikor, akkor ezen a napon engedhetsz a csábításnak…

De kezd időben a keresést! A népszerű, profi helyszíneket nemritkán már egy évre előre lefoglalják a hétvégi rendezvényekre. De egy tuti tippünk már most is van:

Neked ajánljuk:


3. tipp: FONTOS A STÍLUSOS, DE RÁD SZABOTT, KÉNYELMES RUHA

Nem egyszerű feladat olyan ruhát találni, ami színben, szabásban, na és természetesen árban is megfelel az igényeidnek. Szerencsére a régi hagyománnyal ellentétben már nincs kőbe vésve, hogy csakis hófehér, csupacsipke ruhában lehet kimondani a boldogító igent, így nem ritka, hogy a menyasszony színes, egyedibb szabású ruhában áll az oltár elé, olyanban, ami jobban tükrözi a személyiségét, ízlését.

Nem is beszélve arról, hogy a különböző alkatokhoz annak előnyeit kihangsúlyozó szabású ruhát érdemes választani, és a jegyespár stílusa, színválasztása a ruha tekintetében is összhangban kell legyen, hiszen ketten álltok az oltár elé. Ilyenkor sokat segít egy szakértő külső szemlélő, tanácsadó, aki tapasztalatával, stílusérzékével segít a jó döntésben.

Neked ajánljuk:


4. tipp: FRIZURA ÉS SMINK: EGYSZERŰ, NAGYSZERŰ? PRÓBÁLD KI!

Frizura: feltűzött, vagy kiengedett legyen? Esetleg valamilyen extravagáns viselettel kápráztatnád el a nagy eseményre meghívottakat? Egy menyasszonynak mindent lehet, a lényeg, hogy az általad választott hajviselet passzoljon az egyéniségedhez, arcformádhoz, a ruhád és az esküvő stílusához (meg hosszához, azaz ki is tartson a nap végéig…).

Smink: a kevesebb néha több – ez a menyasszonyi smink esetében is helytálló lehet. Nem biztos, hogy pont az esküvőd napján kell a riói karneválon szambázó hölgyeket megszégyenítő sminkben megjelenni… Persze lehet azért stílusosan hangsúlyos (a fényképek és videók is igénylik az erőteljesebb hatást), de a legfontosabb mégis az, hogy finoman kiemeld az arcodon azt, ami előnyös és nem utolsó sorban jól érezd magad a sminkedben, ne feszengj miatta.
Egy – mintának is lefotózott – próbasmink és próbafrizura segít biztosra menni, kiküszöbölni a hibákat…

Neked ajánljuk:


5. tipp: KARIKAGYŰRŰ – AZ ÖRÖK ÉKSZER

Amíg a többi külsőséget – ruha, frizura, smink – csak egy napig viseled, addig a gyűrűt – jó esetben – életed végéig. Ezért fontos tehát, hogy Neked és a vőlegényednek tetszőt válasszatok, hiszen nap, mint nap rá fog majd vetődni a tekintetetek. Az anyagának és a mintázatának pedig már csak a képzeletetek szabhat határt.

Ismerd meg azokat a trendeket, technikákat, amelyek idén az ékszerek világában hódítanak, és ne felejtsd, hogy egy ékszernél sem feltétlen a legdrágább a legjobb, tartsd szem előtt az ár-érték arány fontosságát is! Szakértő segítség nélkül azért itt elég gyorsan elvész az ember, vagy feleslegesen sokat költ egy maradandó értéket kevéssé képviselő ékszerre.

Neked ajánljuk:


6. tipp: A PROFI FOTÓZÁS SZAKMA, BÍZD SZAKEMBERRE!

Odáig szinte mindenki eljut, hogy így, vagy úgy, de meg kellene örökíteni a nagy napon történteket… Aztán van, aki százezreket elkölt az éppen legfelkapottabb fotós-videós megszerzésére, és van, aki szerint a barátja is elég lesz majd a telefonjával…
Természetes, hogy az ember optimalizálja a költségeket, de azért egy-két alapvető dolgot ne felejtsünk el ezzel a témával kapcsolatban:

– Rengeteg pénzt ölnek a párok olyan dolgokra, amik csak ott a rendezvényen, csak egyszer jelentenek örömet (persze ez is nagyon fontos), de a pillanattal elszállnak örökre… Nem úgy a fotók, videók, amelyeket időről-időre elővéve megmutathatsz bárkinek, aki nem tudott ott lenni, vagy csak magatok nézegetve sok év múlva is csodás, meleg érzéssel tölthet el benneteket.

– A legtöbb pár utólag alig emlékszik, pontosan mi történt, hogy történt, ki volt ott, mit csinált, és ehhez nem kell illumináltnak sem lenni, csak egész egyszerűen izgatottak, elfoglaltak, nem tudnak mindenhol egyszerre jelen lenni, mindent látni, befogadni… Ilyenkor jön nagyon jól, ha részletesen visszanézhető az egész nap, ráadásul ilyen „díszletben”, ruhákban, szeretteitek körében magatokat kívülről látni hatalmas élmény, hiszen ebben a filmben Ti vagytok az abszolút sztárok!

Higgyétek el, itt a minőségi végeredmény aranyat ér, „ezer évig” megmarad, válasszatok kellő felkészültségű fotóst, videóst és készüljetek fel rá előre, ha valami, ez megéri… Meg is tanulhatod, hogy hogyan:

Neked ajánljuk:


7. tipp: VONULJ, MINT EGY KIRÁLYNŐ, TÁNCOLJ, MINT EGY TÁNCOS!

Szeretnél úgy vonulni az oltárhoz (amikor minden, de tényleg minden szempár Téged néz), mint egy sztár a vörös szőnyegen? Elegánsan, méltósággal, királynői tartással, egy életre beleégetve a látványt a rád váró választottad tudatába…

Aztán meg nem is beszélve a teljes nap összes többi történéséről, programjáról, a vacsorától a táncig, ami során azért ritkán szokták a magassarkút edzőcipőre cserélni (persze biztos ilyen is van…). Ha nem akarsz a nap végére őszinte mosoly helyett a fájdalomtól kényszeredetten grimaszolni, akkor tanuld meg, mit kell tudni egy jó esküvői cipőről, és sajátítsd el a magassarkúban járás, vonulás, tánc tudományát… Csak mondom, ez máskor is jól fog jönni…

Másik téma a tánc… Ezt vagy imádják a párok, vagy éppenséggel a hátuk közepére kívánják. Ez utóbbit főként azért, mert úgy érzik, nem tudnak olyan produkciót nyújtani, amivel szívesen kiállnának a vendégsereg elé. Ne hagyd, hogy ez eltántorítson! Egy romantikus tánc az egyik legmeghatóbb, egy bulis tánc pedig az esküvők egyik legszórakoztatóbb, legvidámabb eseményévé tud válni, egyszerűen csak egy profi oktatóra van szükségetek.
Ezzel kapcsolatos segítségünket ezen az oldalon találjátok meg:

Neked ajánljuk:


7+1. tipp:  A SZEMÉLYISÉGETEKHEZ ILLŐ SZERTARTÁSVEZETŐ

Manapság már nem úri luxus külön szertartásvezetőt felkérni az esküvői ceremónia lebonyolítására. Hogy miért jobb, mint egy anyakönyvvezető? Azért, mert a szertartásvezető valóban Hozzátok és Rólatok szól: hozzád és leendő férjedhez. Előzetesen elbeszélget veletek, kideríti, hogy mi az, ami fontos nektek, hogyan teheti a lehető legmeghatóbbá, személyesebbé ezt a gyönyörű szertartást. Igazán emlékezetes egy jó szertartásvezető által lebonyolított esküvő. Sokan ráadásul egészen egyedi, speciális helyekre is elmennek, így nem korlátozza semmi a kreatív elképzeléseiteket. A házasságkötő hivatal „essünk túl rajta” hangulata helyett így lesz teljesen egyedi, maradandó és örök emlék maga a szertartás is.

Többek között ezekről a témákról is sok újdonságot megtudhatsz, ha ellátogatsz az Esküszöm a kastélyban exkluzív rendezvényünkre, amelyen tematikus workshopok és ingyenes programok keretében lesz szó az esküvőtökhöz kapcsolódó fontos kérdésekről, továbbá minőséget képviselő kiállítók nektek szánt ajánlataival, termékeivel is találkozhatsz.

Mire számíthatsz ezen a rendezvényen?

  • Sok-sok gyakorlati tanácsot adunk, és ami még ennél is fontosabb: kipróbálási lehetőséget is biztosítunk számodra.
  • Megmutatjuk Neked az aktuális trendeket, és segítünk eligazodni közöttük. Megmutatjuk, hogy lehetsz úgy is “trendi”, hogy közben remekül érzed magad! 
  • Segítünk Neked kiválasztani a megfelelő ruhát, cipőt, hajviseletet, sőt, még azt is megtanítjuk Neked, hogy hogyan járj az általad kiválasztott lábbeliben. 
  • Beavatunk a fotózással kapcsolatos kulisszatitkokba – hogy a nagy napon már minden gördülékenyen menjen.

Esküvői kiállításunkon minden kérdésre megtalálhatod a választ, ami egy menyasszonyt érdekelhet. Gyere el Te is, hogy életed nagy napja ne az aggódásról, hanem az önfeledt boldogságról szóljon! 


A rendezvény Bp., II. ker. Hűvösvölgytől autóval 5 perc, busszal 15 perc alatt megközelíthető!

Helyszíne:
Teleki-Tisza-kastély, 2094 Nagykovácsi, Kossuth Lajos u. 2

Időpontja:
2019. május 19.,
10:00-18:00

INSTAGRAM

@eskuszom_creativewedding